2013. június 26., szerda

29. L.A. Again!

Sziasztok!
Két kerek hónapja nem hoztam új részt, de ma reggel mikor felkeltem eldöntöttem, hogy ma akkor is megcsinálom és befejezem akár mi is lesz. És tessék sikerült, itt az új rész és mostantól szeretnék 2 hetente újat hozni bármi is lesz.!!! 
itt tudsz tőlem /Patti/ kérdezni -> KÉRDEZZ
kövess be Twitteren , instagramontumblr  és lájkolj facebookon ! itt pedig megutdhatsz rólam és a blogról többet: INTERJÚ VELEM! 
Üdv: Patti. xxx

Pontosan emlékszem, hogy kiskoromban szinte minden nap mást mondtam, mikor megkérdezték: Mi leszel, ha nagy leszel? Az állatorvostól kezdve a művészig minden volt… De most, hogy egyedül ültem az ablakomban rájöttem hogy tévedtem. Ha akkor megkérdezték ugyanezt a kérdést tőlem, már csak annyit mondanék, hogy boldog. Milyen közhelyes is ez. Egyáltalán, mi a boldogság? Azt hiszem ezt nem tudnám pontosan megmondani. Talán túlértékeltem ezt a fogalmat. Mi van, ha a boldogságot az apró kis pillanatokban kell megtalálni? Mi van, ha azok számítanak igazán?

Lehunytam a szemem, és olyan volt mint a filmekben. Peregtek az apró, értéktelennek tűnő, kis pillanatok. Olyan dolgok, amik mindig boldoggá tehettek, amiket eddig nem értékeltem igaz… Esőben sétálni és bőrig ázni… Hallgatni az eső kopogását az ablakpárkányon… Hóesésben sétálni éjszaka… Egy bögre forró csokival a kezemben kiülni az ablakba és nézni a hóesést… Napsütötte mezőn elnyúlni, és hallgatni a csendet… Olyan hangosan hallgatni a zenét, hogy végül már nem gondolok semmi másra… Jó filmet nézni egyedül… Sorozatokat nézni… Elveszni egy jó könyvben… Sokat nevetni… Addig nevetni, amíg a könnyem folyik… Utazni… Új helyeket felfedezni… Fotózni, írni, rajzolni, kreatívnak lenni… Mezítláb mászkálni… Jó filmet nézni fontos emberekkel… Sok időt tölteni olyanokkal, akik megértenek, megnevetettnek… Csak együtt lógni, lazítani… Átbeszélgetni egy éjszakát… Mikor egy puszta ölelés kisöpört a fejemből minden mást… Mikor egy nézés elég volt ahhoz, hogy ne gondoljak semmi másra, csak rá… Mikor sehol máshol nem akartam lenni, csak vele… Mikor menthetetlenül beleszerettem… Mikor mellette jobb emberré váltam… Mikor igazán éltem… Apró kis pillanatok. Mind tovaszálltak, könnyedén csusszantak ki az ujjaim közül. De az emlékük megmaradt. Talán ezek az emlékek miatt sose adtam fel. Talán ezek voltak azok, amik mindig is folytatásra sarkaltak… Aznap este sokáig csak ültem, és azon kaptam magam, hogy mosolygok. A jelentéktelennek tűnő kis emlékek óriássá váltak. Azt hiszem, reményt adtak. Mert minden egyes emlék mosolyt csalt az arcomra. Mert már el is felejtettem, hogy milyen, mikor igazán tudok mosolyogni valamin…
Ezek az apró gondolatok cikáztak a fejemben, míg a repülőgép a leszálláshoz készülődött. Az ablakon bámultam kifelé a fülemben pedig Robert Pattinson-Her száma szólt max hangerőn. Este fél tizenegykor landolt a gép. Temérdek fotós, riporter várt minket a kijáratnál. Feltéve a napszemüvegem hamar a kocsihoz mentem, majd bepattantam a hátsó ülésre, Lola ugyan így tett. Megvártuk míg a sofőr bepakol a csomagtartóba. Nem hoztam sok ruhát, szinte semmit. Az első éjszakát egy közeli hotelben töltöttük, majd a megbeszéltek szerint én másnap a volt házunkba indulok.
Semmi másra nem akartam koncentrálni csak a munkára és, hogy legalább ezt jól csinálja, ha már mindent elszúrtam az elmúlt időben. Az időpontokat egyes találkozókra és értekezletekre sms-ben elküldte Lola apukája aki egyben már a magagerem is. Sosem hittem volna, hogy belemerek vágni egy ilyenbe, nem éreztem magam elég elszántnak, úgy látszik most jött el ennek az ideje.

Reggel az időeltolósától elég kómásan keltem fel. A hotelszoba elég kopár volt, minen olyan modern butorokkal volt felszerelve. Eddig nagyon tetszett ez az építészeti stílus, de most valahogy nem éreztem magam otthon ezek a dolgok között. Hiányzott a paplanom megszokott illata, a dolgaim, hiányzott London, bármennyire is próbáltam a gondolataimat nem e körül járatni. Lola már nem volt a szobájában csak egy levél amire az én nevem volt írva.
"Tara, korán el kellett mennem egy értekezletre, téged pedig nem akartalak még felébreszteni. A címemet sms-ben leírtam, ha netán valami gond adódna és mégsem a házatokba szeretnél lenni, mi szívesen várunk. Vagy ha még szeretnél pár napot a hotelszobában maradni akkor írasd csak a számlát a cég nevére, majd elrendezik. puszi, Lola"

Semmiképp nem szerettem volna ezek a komor falak között maradni, és az ő terhükre sem akartam lenni, magányra vágytam épp ezért volt megfelelő a volt házunk, ami bár rengeteg jó rossz és szomorú élményt hordoz magával.
Nem voltam éhes, így a szoba szerviztől sem rendeltem reggelit, csak előhúztam egy fakó szürke rövidujjut es egy farmert aminek feltűrtem a szárát. A nap már reggel nyolckor is tűzött, a napszemüvegemet felkapva magam után húztam a bőröndöm egészen a liftig. Miután kicsekkoltam a hotelből a telefonomban keresgéltem, hogy merre is lehet a cím. Egyszerűbbnek találtam, ha fogok egy taxit és csak bediktálom a megadott adatokat. 

Szerencsére a megbeszélés helye nem volt túl messze, miután kifizettem a taxist egy bőrönddel a kezemben álltam a hatalmas épület előtt. Igaz tizenhat évet itt éltem le, de most elveszettnek éreztem magam ezen a helyen. De még mindig jobb mint egy városban vele.
Gondolkoztam, hogy miért is vagyok itt. És igen rájöttem, most végre a saját fejem után mehetek, és annak élhetek és azt tehetem amit én úgy gondolok nekem a legjobb. Igen, őszintén szerettem volna ezt az állást, és végre a saját lábamon állni, nem pedig mindig másokat magam elé helyezni. Önbizalommal teli indultam meg az ajtó felé, de ez nem tartott sokáig, mert kifelé akartam feszegetni az ajtót, míg a biztonsági őr nem segített. Igen, befelé nyílt. Majdnem elsüllyedtem olyan égő volt.
-Miben segíthetek?-fordult felém.
-A megbeszélésre jöttem-mutattam felé a telefonom kijelzőjét.
-Ezen a folyosón végig, majd kétszer jobbra fordulva fel az emeletre, ott ki lesz írva az ajtóra, hogy PP-022, ott kell bemenni. És az ajtók befelé nyílnak-kacsintott rám.
Én már kevésbé tartottam annyira viccesnek, mint aminek Ő.
Követtem az elmondott utat majd a "PP-022" -es ajtón bekopogtam. Fél percen belül egy magas kócos hajú borostás srác nyitott ajtót, akinek a nyakában lógott egy fényképező.
-Á Tara, kerülj beljebb-állt félre az ajtóból.-Wren vagyok a fotós-nyújtott kezet.
-Tara Swan, a modell-nevettem el magam, mert amint kimondtam elég bénán hangzott, összemosolyogtunk.-Egyébként szép gép.
-Igen a legújabb. Esetleg, értesz hozzá?-érdeklődött.
-Mondhatjuk-nem akartam magamról beszélni, főleg nem az iskoláról. Apropó iskola, ott hagytam, akárcsak minden mást. -Többiek merre vannak?-nézelődtem körbe.
A hely hatalmas volt. Tipikus nagy ablakok ahonnan az egész város be lehet látni. A nap sugarai egy két helyen bevilágították a szobát. Az egyik hátsó sarokban be volt rendezve a fotó studió. Fehér háttér, pár állvány és kábelek lógtak és valami halk zenét is hallottam.
-Csak fotózás lesz ma. Egy portfólió. Nem említették neked?-nézett fel a kamerából.
-Azt hittem, hogy megbeszélés lesz, de akkor csapjunk bele-tettem le a bőröndöm a sarokba.
-Rendben. Minden modellről szoktunk képeket csinálni, mikor először kezdenek bele a munkába. Állj be valahová középre és fésüld hátra a hajad. Rendben így jó lesz, most pedig nézz ide-utasított Wren. 

Az egész dolog egy fél órát vett igénybe. Miután elkészültek a képek, bementünk egy sötét szobába ahol elő is hívta őket majd egy kis csipesszel fellógatott egyet a többi modell képe mellé.
-Most már csapattag vagy-kacsintott én pedig csak mosolyogtam.
Igazából tetszett a dolog, nagyon is. Szerettem volna ezt csinálni, szerettem volna végre valamiben egyedül dönteni, egy kis szabadságot, önállóságot. Mindig is szerettem volna valahová tartozni, talán most sikerül.
-Merre felé laksz? Esetleg eldobjalak?-rakodott össze.
-Nem kell, hívok egy taxit. A város szélé lakom most, a régi házunkban.
-És mikor mész vissza Londonba?-tett fel egy elég kényelmetlen kérdést.

-Nem hinném, hogy hamar haza akarok majd menni-mondtam hűvösen.
Szerintem megértette, hogy nem akarok erről többet beszélni, mert nem kérdezett, csak megölelt és kiengedett az ajtón.

-Szerdán-majd kiléptem a folyosóra és a kijárat felé indultam a bőröndömet magam után húzva. A biztonsági őr most a helyén maradt és csak egy gombot nyomott le amivel kinyílott az ajtó én pedig kiléptem a Los Angeles-i verőfényes napsütésbe.
Az órám fél tizenegyet mutatott, az utcán nyüzsögtek az emberek, mindenki lebarnult bőrrel és kiszőkített hajjal futkározott az egyik butikból a másikba.
Tudtam, hogy én nem ide tartozom. A sötétbarna szememmel és a barna inkább már fakó hajammal és fehér bőrömmel nem illettem ebbe a városba.
A harmadik taxit csak sikerült leintenem. Beültem a hátsó ülésre majd lediktáltam a címünket, amit még mindig fejből tudtam. Igazából kicsit féltem, hogy mit fogok magammal kezdeni egyedül itt, de próbáltam összeszedni a bátorságomat, biztosan menni fog.
Amint felhajtott a kocsibejáróra rengeteg emlék zúdult rám.
Szerelem, csalódás, barátok, család, magány, boldogság, szomorúság. Percekig csak álltam és sóhajtottam egy nagyot.
-Hát isten hozott ÚJRA itthon-mormoltam magam elé, majd a kulcsok után kezdtem kutakodni. A zár halkan kattant majd kinyílt előttem az ajtó. Minden úgy volt ahogy itt hagytuk. A falakon egy kép sem volt, a folyosón egy polc sem állt. A konyha üres volt, mint egy kísértetház.
Elég éhes voltam, mivel ma még nem ettem egy falatot sem, viszont a legközelebbi bolt egy fél órára lett volna gyalog, hagytam az egészet. Inkább felmentem a szobámba körülnézni. Az teljesen úgy állt ahogy hagytam. Mikor kiléptem azon az augusztusi napon innen nem sejtettem, hogy ilyen hamar visszakerülök a régi kerékvágásba. Fújtam egy nagyot majd hanyatt feküdtem az ágyamon. Valami megbökte a hátam.. Kicsit mozgolódtam, de csak nem lett jobb. Felhajtottam az ágytakarót és egy levelet találtam ott a nevemmel ellátva.

Egyszerre felismertem azt a kézírást...
-Greg-súttogtam magam elé. Még a vér is megállt bennem és kirázott a hideg. Remegő kezekkel nyitottam ki a borítékot.

+ZENE

Tara,
minden bizonnyal ha ezt a levelet olvasod már nem foghatom a kezed, már nem ölelhetlek át, már nem érezhetem az illatod, már nem bújhatsz hozzám. Már késő, elmentem, de tudnod kell így megóvtalak a szenvedéstől. Legnehezebb a búcsúzás, ezt te is tudod, hisz akármikor egyikünk elment sosem búcsúzkodtunk, mert nem megy…ez egy búcsúlevél.
Emlékszem mikor először megláttalak a strandon a barátnőiddel voltál mi meg a haverokkal és nem mertem odamenni. Ez ment egy hétig, mikor végül vettem a bátorságot és megszólítottalak.
Mikor kezdtelek megismerni teljesen elbűvöltél, menthetetlen volt a dolog a részemről. Tudtam, hogy nekem ez a lány kell, TE , és ebben senki sem tud magakadályozni. Mikor veled találkoztam mindig lepkék szálltak a gyomromban össze-vissza. Ha nem láttalak hiányoztál, ha láttalak féltem, hogy soha többet nem láthatlak viszont.
Mikor először megcsókoltalak a kaputok előtt az esőben akkor tudtam, hogy megtaláltam a békét és innentől csak te tartasz a földön. Amikor veled voltam, akkor értettem meg a szerelmes számok üzenetét, hogy a szerelmesek miért táncolnak egymással. Gyönyörű voltál az első közös bálunkon abban a rózsaszín ruhádban, sosem felejtem. Azon az éjjelen értettem meg , hogy az emberek miért sírnak, ha összetörik a szívüket. Tudom mennyi butaságot követtünk el, együtt és egymás ellen, de soha sem ismertem nálad jobb és szerethetőbb embert. Amikor veled találkoztam, akkor értettem meg, hogy az egész élet miről szól, és, hogy az emberek miért maradnak fent késő este valakire gondolva. Minden este úgy aludtam el, hogy a te arcod lebegett a szemem előtt. Most is így teszek majd, mikor végleg elmegyek. Rád gondolok utoljára, ezt tudnod kell.  Még itt vagy, itt fekszel mellettem és szuszogsz. Tudom, hogy most azt kérdezed magadtól „Miért?”.  Ez egyszerű.
Kerek egy hete orvosi vizsgálaton voltam, mert mostanában nagyon hamar elfáradtam, az eredmény ma reggel jött meg, csak én tudom. Csontrákot diagnosztizáltak. Egy évem lenne már csak hátra, de az is gépek között. Te sem akarsz így látni, nem , tudom. Nem akarok ennél is nagyobb fájdalmat okozni. Egyszerűbb ez, egyszerűbb menekülni, de tudnod kell, hogy mindig vigyázni fogok rád oda fentről, sosem leszel egyedül. SOHA!
Tara, emlékszel még a közös helyünkre? Menj el oda egy nap és gondolj a szép emlékekre, csak azokra. Emlékszel még mit mondtam az álmokról? „Álmok: mindenkinek vannak. Néha jók, néha rosszak. Néha azt kívánod, hogy elfelejtsd őket, néha ráébredsz, hogy túlszárnyaltad őket. Néha úgy érzed, végre valóra válnak, és néhányunknak csak rémálmok jutnak. De nem számít, miről álmodsz, mikor eljő a reggel, a valóság beférkőzik és az álmok eltűnnek.” Higgy az álmaidban.
Tudom, hogy találsz egy olyan embert akivel majd leéled az életed, és mindennél jobban szeretni fog téged. Te ezt érdemled, én pedig mindig is egy rész leszek az életedből. Ezt a részt zárd le és kezdj új lapot, új fejezetet. Hidd el minden jóra fordul, megérdemled a boldogságot. Vigyázz magadra, nekem mennem kell, hajnalodik, még nyomok egy búcsú csókot és elmegyek, végleg.
 Tara, MINDENNÉL JOBBAN SZERETLEK.


Greg

Mikor elolvastam az utolsó sort egyszerűen nem bírtam sírás nélkül. Már a levél olvasása közben könnybe lábadt a szemem, de ez most más volt. Egyszerre sírtam, féltem, és kétségbe voltam esve. Sírtam, mert egyszerűen nem tudtam mást okolni csak magam, hisz nekem nem akart fájdalmat okozni. Ha én nem lennék talán még ma is élne.
Féltem, hisz nem tudtam, hogy ki és hogyan dugta el ide, egyszerre cikázott az ablak és az ajtó között a szemem. Menekülni akartam, méghozzá gyorsan. El akartam tűnni erről a helyről, megrémisztett. A lépcső egyre szűkült amint rohantam le rajta, mintha huzat lett volna a házban, de nem volt nyitva egy ablak sem. Féltem, rettenten, de nem volt mitől, de menekültem. Felkaptam a bőröndöm, a levéllel a kezemben az ajtóhoz futottam, majd becsaptam magam mögött és kulcsra zártam.
A két napos smink teljesen eláztatta az arcom, a hajam kócban állt, a lábaim fájtak, fáradt voltam, de csak futottam, ki akartam rohanni a világból. Egészen addig rohantam, míg már  nem bírták a lábaim, kifulladtam. Térdre rogytam és a bőröndömet magam alá pakolva próbáltam összeszedni a gondolataimat.
A nyílt utcán is azt éreztem, hogy valaki figyel, valamelyik ablakból engem bámul. Paranoiás voltam, mintha valaki folytogatott volna, alig kaptam levegőt. Los Angeles utcáin mindenki tette a dolgát, az autósok dudáltak az emberek siettek, páran egymásra ordibáltak, én pedig magammal küzdöttem a bőröndömnek támaszkodva. 
-Nyugalom Tara, levegő be levegő ki-suttogtam magam elé. –Nem figyel senki, egyedül vagy-nem tudom meddig mondogattam ezeket, de a végén sikerült megnyugodnom és kitisztult a látásom is. 
Először is nem maradhatok az utcán, igaz még csak délután egy van, de jelen pillanatban el akarok bújni a külvilág elől. Minden lehetőség végig futott az agyamon. Hotel, az nem otthonom, és most legkevésbé van kedvem egy rideg hotelszobában tölteni a napjaimat, míg ki nem találnék valamit. Lola, megígértem magamnak, hogy nem leszek másokra hagyatkozva, hanem magamtól oldom meg az életem, ez is kilőve. Vissza a házunkba, még a hideg is kirázott végig a hátamon.  
Gondolkoztam, hogy felhívom az egyik volt barátomat, esetleg nála elaludnék egy-két éjszakát míg aztán a magam talpára nem állok, de ez még a hotelnél is rosszabbnak tűnt.  
Ahogy nézegettem a névjegyzéket a telefonomba megakadt a szemem Sel nevén. Sel L.A.-ben van, és már két hete nem láttam, itt az ideje, hogy csak úgy a semmiből valaki megjelenjen nála.  Szerencsére ezek a rajongók mindig mindent kiderítenek így a címe biztosan fenn lesz az interneten.

Gyors benyomtam a keresőt a telefonomon és beírtam,” hogy Selena Evens lakhelye” kihozott rengeteg találatot, London és az ottani címe, de szerencsére pár oldal jobban volt informálva és az újat is megtaláltam. Ezek után már csak be kellett állítanom a GPS-t, hogy oda vezessen. Bár az utca neve ismerősen csengett. 
Pár kanyar után a villa negyedben találtam magam. Hát persze Sel szereti a fényűzést és itt nem is laknak akárkik. Legtöbbjük modell, író, színész vagy ehhez hasonló, akinek van neve ebben a városban. Hát Selnek van, és nem csak ebben a városban, tehát megteheti.  Próbáltam magam valahogy rendbe szedni, de a hajam kócosan állt még mindig és a szemfestékem az arcomra száradt.  Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért én, miért nekem kell ezeket átélnem. Miért nem lehet egy teljesen unalmas életem valaki mellett aki szeret, valahol. Bárhol. Nekem mindig szenvednem kell, sosem találom meg a boldogságot. Mindig átvernek, elhagynak, kihasználnak, én csak szeretném, ha szeretnének, ha lennék valakié, bárkié. Szeretnék egy biztos családot, egy testvért, mindig is akartam egy kis öcsit, de anyáék elfoglaltak voltak, és igazából belegondolva jobb is így, mert akkor neki nem kell ugyanezeket átélnie. Egyedül vagyok, mindenki elhagyott, és már én is eltaszítok mindenkit magamtól, elmenekülnek tőlem. Mikor ezek futottak át az agyamon megint zokogni kezdtem, a szemem törölgettem, de a levelet még mindig a bal kezemben szorongattam. Ez az egyetlen szál ami még összeköt vele, most jöttem rá, hogy még egyáltalán nem engedtem el, és míg itt van velem egy kis darabja is sosem leszek újra önmagam. Ebben a  pillanatban nem is akartam az lenni, egyszerűen be akartam bújni egy ágyba és sírni. 
A GPS szakított ki a gondolatmenetemből..”megérkeztünk a bediktált címhez”. Egy hatalmas fehér és fával borított ház volt előttem, ha ezt lehet háznak nevezni. Lefogadok, hogy hátul még egy pazar medence is van.  Mikor a kapuhoz értem egy autót láttam padlógázzal elhúzni mellettem, lehet rosszkor jöttem.  A csengőhöz léptem, de a kapu még az előtt kinyílt, hogy megnyomhattam volna. Egy kedves nő fogadott aki egyszerre elvette tőlem a bőröndömet és mondta, hogy bátran pakoljak le a szekrényre. Így is tettem mindentől még a levéltől is megszabadultam letettem a kis fiókos szekrényre a folyóson. A nő hamarosan visszajött és közölte bemehetek.  Sel minden bizonnyal már várt, ki tudja mi van az Ő fejében, mindent előre lát. Megrémültem, fogalmam nincs megint mitől, de szipogni kezdtem és pár könnycsepp végig gördült az arcomon. Két hete nem láttam és nem úgy nézett ki mikor utoljára láttam mint most.  Beértem a szobába és egy szőke fej fogadott. Nem is foglalkoztam vele.
-Honnan tudhtad? Mohhhnd el, kérlek – folytak a könnyeim, de Ő csak nevetett.
-Tara. Én sem tudhatom mindenre a választ, de egy dologban teljesen biztos voltam. tudtam, hogy el fogsz jönni ide. Ismerlek - néztett rá könyörtelenül. - Szánalomra méltó a viselkedésed. Ugye tudod? - mosolygott
Mindenki elhagy, megcsal vagy kihasznál és végre azt hiszem, hogy talán itt kapok majd egy kis együtt érzést, de a barátnőm, vagy minek hívjam a szemembe röhög..
-Mégis miért csinálod ezt? -zokogtam. -Miért jó, hogy elmenekülsz, elfutsz a problémák elől?
-Tara. Én nem futok el a problémák elől, csak távolról oldom meg őket. Ez egy játék volt, de nem találtam benne már semmi jót így ott hagytam. Ennyi az egész – mondta könnyedén, tudtam, hogy hazudik
-Hazudsz! – ordítottam teljes torokból, de a végén elcsuklott a hangom.
-Nem hazudok. Szedd össze magad és öltözz át! Ellie kérlek kísérd fel az egyik vendég szobába és adj neki valamit a holmijaim közül – szólt a nőnek akinek most már neve is van és végignézte ezt a kis jelentet.
-Igenis, kisasszony – lépett mellém, majd a karomnál fogva felsegített az emeletre.
-A levelem, lent hagytam-dadogtam, hírtelen émelyegni kezdtem.
-Nyugodjon meg, minden a legnagyobb rendben, most ki kell aludnia magát. Vegyen egy fürdőt , előkészítem a vizet és hozok egy másik ruhát addig vetkőzzön le és az ágyon talál egy törölközőt is-hagyott magamra.
Követtem a hölgy utasításait, levetkőztem és a törölközőt magamra tekertem. Igazából nagyon fáradt voltam, ettől az időeltolódástól, amihez még időm sem volt hozzászokni. Másrészt pedig itt egy kicsit talán melegebb is van. Mikor már nem hallottam a víz csobogását akkor Ellie kijött és közölte mehetek fürdeni utána pedig bújjak ágyba és pihenjem ki magam.
Igazán jót tett ez a forró fürdő, kicsit lebuktam a víz alá, megmostam magam mindenhol. Lemostam a maszatot a fejemről, kifésültem a hajam majd befontam és felvettem a ruhát ami ki volt készítve az ágyra. Sel gondoskodott a pontos méretről, ez hihetetlen. A vendégszobába be voltak téve a ruháim a szekrénybe és az ágy is csak rám várt. Hihetetlen mégis mit meg nem tesz értem, csak nem vallja be még magának sem. Tudom, hogy hiányzik neki az elmúlt időszak, mikor csak fogtuk magunkat és elmentünk vásárolni, vagy amikor eltévedtünk az erdőben, mosolyt csalt az arcomra. Talán felfogja, hogy mennyit is jelent nekem mikor végre magának is bevallja. Ha ez egyáltalán megtörténik valamikor. 

Másnap reggel tízkor ébredtem meg. Több mint tizenkét órát aludtam, teljesen kipihentnek éreztem magam.  Megnéztem a telefonom, három nem fogadott hívás volt és egy üzenet.
Anya: „Remélem minden rendben veled, ha ezt olvasod akkor kérlek jelentkezz. Puszi..anya Xx” Neki egyszerre válaszoltam, hogy minden nagyon jó és rendben vagyok, de azt nem mondtam meg, hogy Selnél vagyok, mert akkor mindent el kellett volna mondanom, és nem akarom sem őt sem magam megint belebonyolítani a dolgokba. Inkább hagyom, had ülepedjen. A másik három hívás pedig az ügynökségtől volt. Őket visszahívtam, csak az időpontokat kellett egyeztetni. Holnap már kezdek is az egyik most felkapott cégnél fotózás lesz, az új kollekcióval.

Lementem, hogy megnézzem ki merre van. Senkit sem találtam a házban, még Elliet sem.  Gondoltam elugrok a boltba, most úgy is van kedvem egy kicsit kilevegőztetni a fejem. Felmentem és kiválasztottam egy laza fekete horgolt kapucnis pulóvert és egy fekete rövidnadrágot. A legközelebbi bolt innen fél óra, de most gondolkodás nélkül belevágtam, volt kedvem csak sétálni és élvezni, hogy süt a nap. Útközben a kapucninak és a napszemüvegnek köszönhetően senki sem ismert fel. Mert sem kedvem sem idegzetem nem lett volna, most egy két keresztkérdésnek amiket feltettek volna nekem.
A boltban nézelődtem a kaják között, de valahogy most egyik sem ment volna le a torkomon. Már épp a boltból akartam kijutni, mikor az italsorhoz keveredtem és eszembe jutott az az este még Alexal, hogy részegen az ember jól érzi magát és elfelejt mindent, ez kellett most nekem. Odamentem a polchoz és leemeltem egyet. Most ahogy kinézek még egy lecsúszott alkoholistának is elmennék, szóval nem féltem, hogy esetleg nem adják ki.
-Még valami?-húzta le a nő a vodkát.
-Egy mentolos cigit kérnék még-ha már egyszer csinálunk valamit akkor rendesen csináljuk.
Mikor kiértem a boltból egyenesen visszafelé indultam, de már útközben megbontottam a cigit. Több mint egy éve nem szívtam bele egybe sem, és nem is szoktam ilyennel élni. Sosem vettem még saját magamnak. Első szippantás után össze vissza köhögtem, pedig ez mentolos volt, de aztán hozzászokott a testem.
Hazafelé a másik utcán mentem, és ez a környék az volt amerre Greg is lakott. Azóta nem jártam ezen a környéken. Valahogy sosem volt erőm ezeket az utcákat járni, megmaradtak nekem közös régi emléknek. Elmentem a körzet temetője mellett is, nem tudom milyen indítatás miatt de bekanyarodtam.  Igaz, hogy a  temetés óta nem jártam itt, de tudtam merre kell keresni a sírt. 

Fura volt mert friss csokor volt rajt. A szülei elköltöztek és egy barátja sem lakik erre, egyre furcsább dolgokkal szembesültem. A levél majd ez, és kitudja mi lesz még. Olyan ez az egész, mintha csak álmodnám és mindjárt felébredek…de nem ez a valóság. 
Kibontottam a vodkás üvegem és belekortyoltam egy nagyot. Az íze végigégette a torkom, de ittam még egyet, majd visszadugtam a pulóverem zsebébe. Újabb cigire gyújtottam és a könnyeim áztatták arcom mikor felnéztem. 

Újra és újra összetörtem, elvesztem, egyedül vagyok, depressziós. Sosem érti meg a segélykérésem senki, mindenki kihasznál és eldob. Csak egyszer szeressen valaki, teljes szívből, örökre. 
-Miért hagytál el? Nem volt veszve minden!-rúgtam egyet a földbe, majd a hajamba túrtam. Fogalmam nincs meddig ültem ott a kapucnival a fejembe, de végül beláttam, hogy nem old meg semmit, ha csak itt ülök tétlenül. 
Lassan visszavánszorogtam  a házig, ahol még mindig senki sem volt. Elhúztam a kert ajtaját, vagy ablakát vagy bármi volt is az és egy székre telepedtem le. Természetesen medence is volt ahogy sejtettem, hatalmas.
A vodkás üveget amiben még félig volt pia az asztalra tettem mellé pedig a cigit amiből egy újabbra gyújtottam és hagytam megtelni a tüdőm. Megnyugtatott, míg nem Sel rontott rám.

-Te mégis mi az istent csinálsz a házamban? Iszol? Cigizel? Normális vagy te?-hőbörgött.
-Nyugodj meg,  úgy sem értesz te semmit-nevettem ki.
-Te most kinevettél?-tette csípőre a kezét.
-Miért ne?-kortyoltam egy nagyot az üvegbe.
-Te totálisan részeg vagy, azt add ide-vette ki a kezemből.-Meg azt is-nyújtotta a kezét.
-Egy utolsót jó?-néztem fel rá, de már nem láttam élesen.
-Egy utolsót, aztán befejezted Tara-kivettem egyet a többit meg a kezébe nyomtam.-Ha elmondanád mi a bajod, talán tudnék segíteni, nem gondolod?
-Mintha téged annyira érdekelne bármi is ami velem történik-fintorogtam.

Sel felállt és egy üveg Whisky-vel jött vissz meg egy pohárral amiben jég volt.
-Ettél már valamit?-kérdezte, miközben töltött.
-Nem de nem is birok ételre nézni. Te ihatsz én nem?-kérdeztem.
-Tara, te már részeg vagy, hova akarsz inni?-nevetett.-Egyébként te holnap dolgozol, nem de?
-De, de addig kijózanodok és semmi bajom sem lesz-magyaráztam.
Ahogy ott ültünk, már kezdtem unni, hogy szédülök és émelygek. Ki kartam józanodni, tisztán látni, kezdtem besokallni.
-Jól vagy?-nézett rám.
-Azt hiszem nem, hánynom kell-fogtam be a szám.
-Ide ne hányj, mert akkor össze is takarítod, fuss be a fürdőbe, jobbra az első ajtó-mutatta.
Amilyen gyorsan csak tudtam odasiettem, és még pont időben, mert a következő pillanatban már ki is pakoltam mindent, illetve csak a piát, mivel más nem volt bennem.
-Ha kész vagy, menj a konyhába és egyél egy fél zsemlét és igyál egy kis vizet majd menj fel és moss fogat-hallottam az ajtóból.
Annyi erőm volt mint egy kisegérnek, nem hogy még egyek is. De Selnek sikerült letuszkolni egy fél szeletet és egy pohár vizet a torkomon. Miután megmostam a fogam és eltűnt a rossz íz a számból már csak az ágyig tudtam elmenni mert belezuhantam és körülbelül egy perc múlva már el is nyomott az álom.
Valahol az éjjel közepén ébredhettem meg.

Hát most így fejeztem be...! Remélem azért tetszett és várjátok a folytatást. 13 komment és mondjuk 5 feliratkozó után hozom a következőt. Vagy 2 hét egy és fél hét után! Legyetek jók és írjatok véleményt..!!!!
Xx Pattii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése